Tisztelt Érdeklődő Felnőttek!
Ezzel a rövid tájékoztató anyagunkkal szeretnénk egy kis ízelítőt adni a sokszor bonyolultnak tűnő oktatási, szakképzési kérdésekről.
Tudjuk azt, hogy minden fontos részletre nem térhetünk most ki, ezért, ha tájékoztatónk elolvasása után kérdései lennének, kérem, hívja Központi ügyfélszolgálatunkat, vagy a Kecskeméti Szakképzési Centrum érintett szakképző iskoláját.
Ha megnézi ezen a felületen, akkor látja, hogy a Kecskeméti Szakképzési Centrum szakképző iskolái több mint 40 szakmát kínálnak választásra, valamint érettségire felkészítő 2 éves esti és nappali tagozatos képzéseket.
Javasoljuk, hogy ne azt keresse elsőre, hogy melyik szakképzőben milyen szakmát hirdetnek, hanem azt döntse el, hogy a következő 7 – 10 évében hogyan képzeli előmenetelét, és ehhez milyen szakmai ismeretekre, kompetenciákra lesz szüksége. Ha tisztában van ezekkel, akkor már könnyen tud választani a szakmák között. Amennyiben tanácsra van szüksége, hívja Központi ügyfélszolgálatunkat, és segítünk Önnek tanulási útja a megtervezésben.
Iskolai rendszerű felnőttoktatás legfontosabb kérdései
A felnőttek új szakképesítést két „csatornán szerezhetnek”. Az egyik a felnőttképzés, aminek keretében hosszabb, rövidebb tanfolyamok elvégzése után szerezhetnek szakmai képesítést. Ezek a tanfolyamok általában nem ingyenesek.
A másik lehetőség a felnőttek számára az iskolarendszerű, főként esti, levelező oktatás, esetleg távoktatás keretében szerezhető új szakképesítés, amelyek általában ingyenesek. Most erről a lehetőségről szeretnénk rövid tájékoztatást adni.
A szakképzésről szóló 2019. év LXXX. törvény (továbbiakban Szkt) 3.§ (1) bekezdése az állam a szakképzésben való részvétel keretében legfeljebb kettő szakma megszerzését az első szakmai vizsga befejezéséig, a második szakma esetén legfeljebb három tanéven keresztül, ingyenesen biztosítja.
Ezzel lehetőség van két alapszakma elvégzésére mindenki számára ingyenesen, függetlenül az oktatás munkarendjétől.
Szintén ingyenes a szakmai végzettséggel rendelkező tanuló részére a kétéves, érettségire történő középiskolai felkészítés. A kétéves érettségire való felkészítést – kivéve az un. 3+2 szakközépiskolai képzési modell egyes eseteit – esti tagozaton szervezhető meg.
Az ingyenes szakképzés megkezdése előtt minden jelentkezőnek azt kell vizsgálnia, hogy hány iskolai rendszerben megszerzett szakképesítéssel rendelkezik (nem számít önálló szakma megszerzésének a munkakör magasabb színvonalon történő ellátása céljából a ráépülő szakképesítés megszerzése).
Nem kell számításba venni azon szakképesítéseket, amelyeket a részt vevő un. tanfolyami keretek között szerzett meg. Szintén nem kell számításba venni a felsőfokú oktatási intézményben megszerzett szakmai végzettséget sem.
A szakképzésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 12/2020. (II. 7.) Korm. rendelet 1. számú melléklete szerinti szakmajegyzékben szereplő 176 szakma 2020. szeptember 1-jétől csak iskolai keretek között szerezhetők meg!
Amennyiben nem tudja eldönteni, hogy hány szakképesítéssel is rendelkezik, kérje a Központi ügyfélszolgálatunk segítségét!
Amennyiben a résztvevő már rendelkezik két szakmával, úgy, ha harmadik, vagy további szakmát kíván megszerezni, azt már térítés ellenében teheti meg. A tandíjat a vonatkozó jogszabályok figyelembevételével megalkotott, térítési-, és tandíj szabályzat szerint kell megtéríteni.
A felnőttek oktatására jelentkező a kiválasztott szakmához tartozó szakképző iskola honlapján on-line módon tud jelentkezni nappali, levelező vagy esti tagozatos képzésre, esetleg távoktatásra. A jelentkezési lap és egyéb okmányok megküldése után a szakképző iskola igazgatója dönt a felvételről. Az igazgató döntése után és a résztvevő beiratkozásával jön létre a tanulói, vagy felnőttképzési jogviszony.
A tanulói jogviszony jön létre azzal a felnőttel, aki tanulmányai megkezdése előtt még nem töltötte a 25-ik életévét, függetlenül, hogy tanulmányait milyen munkarendben kezdi meg (nappali, esti, levelező, távoktatás). Azzal a felnőttel, aki betöltötte tanulmányai megkezdéséig a 25. életévét a szakképző iskola felnőttképzési jogviszonyt létesíthet.
A tanuló attól a tanévtől kezdve folytathatja a tanulmányait felnőttoktatás keretében, amikorra a 16. életévét betölti, felső korhatár nincs.
Az iskola a felvételt a szakképzésre vonatkozó jogszabályokra hivatkozva egészségügyi, pályaalkalmassági követelmények teljesítéséhez kötheti.
Tanulói és felnőttképzési jogviszonnyal rendelkező felnőtt – az iskola szabályzatai szerint – használhatja a szakképző intézmény oktatási tereit, eszközeit. Tanulói jogviszonnyal rendelkező felnőtt jogosult diákigazolvány használatára. A diákigazolvány igénylését a szakképző iskola intézi
A tanulói jogviszonnyal rendelkező tanuló diákigazolványra jogosult.
A diákigazolvánnyal kapcsolatos kérdéseket 362/2011 (XII.30.) Korm. rendelet szabályozza. A felnőtt egyidejűleg csak egy érvényes diákigazolvánnyal rendelkezhet.
A diákigazolványhoz kapcsolódó jogok és kedvezmények
- a tanulói, hallgatói jogviszonynak a diákigazolványon jelölt oktatási intézménnyel való fennállását,
- a jogszabályban meghatározott utazási, kulturális és egyéb kedvezmények igénybevételére való jogosultságot,
- a tanulói, hallgatói jogviszony alapján jogszabály szerint járó térítésekre és juttatásokra való jogosultságot,
- a diákigazolványhoz kapcsolódó, állam által nem garantált (kereskedelmi) kedvezményekre való jogosultságot,
- a nemzetközi kedvezményekre való jogosultságot igazolja.
A felnőttképzési jogviszony esetén a felnőttek a fenti kedvezményekre nem jogosultak, és a felnőttképzésről szóló törvény rendelkezései is vonatkoznak rájuk.
A képzési idő hossza általában két tanéves, bizonyos esetekben, és feltételek megléte mellett mód van képzési idő csökkentésére. Felnőttoktatásban a tanév szeptember első hetében kezdődik, keresztfélévben február 1-jétől. Esti tagozaton a tanulónak hetente a nappali tagozatos tanulók előirt, heti óraszámnak a felét kell teljesítenie (ez kb. heti 16-18 órát jelenthet) A felnőttek oktatásában a képzés a nappali oktatás munkarendje, továbbá esti, levelező vagy más sajátos munkarend szerint szervezhető meg (pl távoktatás). Arra is módja van Önnek, hogy – az iskola igazgatójának döntése alapján – egyéni tanulmányi rendben kezdje meg és folytassa szakképzés megszerzéséhez szükséges tanulmányait. Egyéni tanulmányi rend legfeljebb két tanévre engedélyezhető. Az egyéni tanulmányi rend keretében a tanuló a következő kedvezményekben részesíthető:
- a) részleges vagy teljes felmentés a közismereti oktatásban, illetve az ágazati alapoktatásban való részvétel alól,
- b) osztályozó vizsga letételének a tanéven belül egyéni időpontban történő engedélyezése,
- c) a tanulmányi követelményeknek a szakképző intézmény szakmai programjában előírtaktól eltérő idejű vagy tartalmú teljesítése. Amennyiben erről a lehetőségről többet szeretne tudni, keresse Központi ügyfélszolgálatunkat, vagy a szakképző iskoláink beiskolázási felelősét.
A beiratkozott felnőtt tanuló – jogszabály előírása szerint – jogosult lehet árvaellátásra, ha a gyermek nappali rendszerű iskolai oktatásban vesz részt, vagy a felnőttoktatás nappali rendszerű képzésében folytatja a tanulmányait, de legfeljebb a 25-ik életéve betöltéséig jár. (Ld. az 1997.évi LXXXI. törvény ) Tehát annak a felnőttnek nem jár árvaellátás, aki esti tagozaton vesz részt az oktatásban.
Indokolt esetben a felnőtt kollégiumi ellátást is igényelhet, de a kollégiumi tagsági jogviszony akkor térítésmentes, ha
- a tanuló nappali rendszerű iskolai oktatásban vagy a nappali oktatás munkarendje szerint szervezett felnőttoktatásban vesz részt, mindaddig, amíg számára az iskolai oktatás – jogszabály rendelkezése alapján – ingyenes, vagy
- a tanuló nem a nappali oktatás munkarendje szerint szervezett felnőttoktatás keretében vesz részt iskolai oktatásban, tizenkilenc éven aluli és az iskolai szolgáltatást – jogszabály rendelkezése alapján – ingyenesen veszi igénybe.
A kollégiumi szolgáltatás igénybevételéért a tanuló térítési díjat fizet, ha
- az iskolai alapszolgáltatást tandíj fizetése mellett veszi igénybe, vagy
- a tanuló nem a nappali oktatás munkarendje szerint szervezett felnőttoktatásában vesz részt.
Az iskolának a tanítási év megkezdésekor írásban tájékoztatnia kell a felnőttoktatásban részt vevő tanulót arról, hogy az adott évfolyam adott félévében, az adott osztályban hány tanítási órát szervez az iskola. A tájékoztatásnak ki kell terjednie a mulasztások következményeire. Megszűnik a tanuló tanulói jogviszonya, ha a szorgalmi időszakban húsz tanóránál többet mulasztott igazolatlanul. Ha a tanuló a tanórai foglalkozások több mint ötven százalékáról távol maradt, félévkor és év végén minden esetben osztályozó vizsgán köteles számot adni tudásáról. Az osztályozó vizsga alól felmentés nem adható.”
A szakképzés keretében meghatározott óraszámban az esti tagozaton is gyakorlati oktatásban kell részesülnie a felnőtteknek. A gyakorlati ismereteket a felnőtt tanuló megszerezheti iskolai tanműhelyi körülmények között, vagy duális oktatás keretében külső gyakorlati helyen. Ebben az esetben a tanuló szakképzési munkaszerződést köt a duális képző szervezettel.